Magyarországon a Coface-csoport 1990 óta nyújt ügyfeleinek céginformációs és követeléskezelési szolgáltatásokat. Az előbbi területen a Coface Hungary Credit Management Services Kft. mára már egyértelműen piacvezetővé vált és a követelésbehajtás terén is az egyik legnagyobb piaci szereplő Magyarországon.
Az Ausztriában piacvezető Coface Austria Kreditversicherung AG Magyarországi Fióktelepét 2005-ben hozták létre, rövid idő alatt jelentős szereplővé vált a magyar piacon. A Coface Austria Magyarországi Fióktelepépnek hitelbiztosítással rendelkező ügyfélállománya a 2006-os év végére már elérte az 500 millió forintot, melyet a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (Mehib) rövid lejáratú hitelbiztosítási portfoliójának 2008. január 1-jén történő megvásárlásával többszörösére növelt. Az állomány-átruházási szerződés mintegy 800 millió euró – több mint 200 milliárd forint – értékű kereskedelmi szerződés hitelbiztosítási fedezetbe vételét jelenti. Ezáltal a Coface magyarországi biztosított állománya mintegy 310 milliárd forintra emelkedett. A Coface 2007-ben további hitelbiztosítási fióktelepeket nyitott Szlovákiában, Csehországban, Romániában, valamint képviseletet indított Szerbiában is, így csaknem minden közép- és kelet-európai országban közvetlen jelenléttel támogatja az exportáló cégek hitelbiztosítási együttműködéseit.
A régiós terjeszkedés lehetővé teszi, hogy a magyar ügyfelek hiteles és naprakész információt kapjanak a térség vállalkozásairól, valamint biztosítási védelem alá helyezzék exportjukat. A Coface helyszíni jelenléte ügyfeleik számára komoly előnyt biztosít export kockázataik lefedésében, így a térség vállalatainak a szűkebb értelemben vett piacaikon is teljes körű hitelbiztosítási szolgáltatásokat tud nyújtani a térség országait teljesen lefedő helyi céginformációs és követelésbehajtási szolgáltatások mellett.



