Magyarországon működő cégek túlnyomó többsége még a legelemibb lépéseket sem teszi meg annak érdekében, hogy csökkentse a kinnlevőségeivel kapcsolatos kockázatokat. Sok cég gyakran még akkor is változatlan feltételekkel szállít partnereinek, ha az még például a már fél éve lejárt tartozását sem egyenlítette ki. Fontos, hogy a cégek rendszeresen ellenőrizzék a vevőadatbázisukat, hogy nem következett-e be valamilyen változás az üzleti partnereiknél.
A Coface Hungary szerint a leghatékonyabb védekezés a nemfizetés ellen még mindig a megelőzés. Az új üzleti kapcsolatok felvétele előtt egyrészt meg kell győződni arról, hogy az új vevőhöz minden esetben ténylegesen korrekt cégnevet, címet, tisztségviselőt, és szerződési feltételeket rögzítsünk. Másrészt független forrásból meg kell győződni arról, hogy az új vevő más szállítókkal szemben addig pontosan teljesítette-e kötelezettségeit, és nincs lejárt tartozása.
Az üzleti kapcsolat fennállása alatt pedig célszerű legalább évente egyszer, de inkább kétszer az említett információkat frissíteni.
Az adós és csődmonitoring szolgáltatás az alábbiakat tartalmazza:
Adósfigyelés: automatikusan napi frissítéssel figyeljük az Önök által megadott cégeket és jelezzük, ha valamelyik üzleti partnerük adósként bekerül a nyilvántartásunkba. A jelentésben az adósság összegét és korát feltüntetjük.
Csődfigyelés: automatikusan heti frissítéssel összevetjük a hivatalos adatokkal az Önök által megadott cégeket. Amennyiben felszámolási-, végelszámolási-, törlési- vagy csődeljárás indul valamelyik ellen, azonnal – a forrás pontos megnevezésével együtt – értesítjük Önöket.



