hun-HU
2016. 01. 26.
Coface hírek, Ország kockázati és gazdasági elemzések

Felminősítette Magyarországot a Coface

Country Risk Assessment Map

Az eddigi “B” kategóriából A4-es kockázati kategóriába sorolta, azaz felminősítette Magyarországot a Coface. A hitelbiztosító szakértői a lépést többek között azzal indokolták, hogy az üzleti környezet kielégítő, közel olyan kedvező, mint a legjobb régiós szereplőknél. A Coface a gazdasági növekedést tartósnak tekinti, és kedvezőnek ítéli az export kilátásokat.

 

Felülvizsgálta Magyarország kockázati besorolását a világ egyik legnagyobb hitelbiztosítójaként számon tartott Coface. A lépés eredményeként Magyarországot felminősítették: az eddigi “B” helyett az “A4”-es, elfogadható kockázatú kategóriában tartják nyilván a továbbiakban a magyar gazdaságot. A Coface januári vizsgálatában összesen 160 ország minősítése került napirendre, de egyedül Magyarország kapott jobb osztályzatot, míg három másik ország esetében megerősítették, és kedvező kilátással látták el a jelenlegi osztályzatot.

A Coface szakértői Magyarország felminősítését több dologgal indokolták. A gazdasági növekedést tartósnak, és egyszeri hatásoktól mentesnek tekintik, ezzel utaltak a 2015-ben várható 2,9, illetve az idén elérhető 2,5 százalékos GDP növekedésre. A hitelbiztosító elemzői kielégítőnek tartják a magyarországi üzleti környezetet, amely véleményük szerint megközelíti a régió éllovas országainak szintjét.

A felminősítés mellett szólt a lakossági svájcifrank-hitelek bankrendszerből történő kivezetése, a növekvő foglalkoztatottság, valamint a magyar gazdasági szereplők szoros együttműködése a jól teljesítő német feldolgozóiparral. Szintén kedvező a Coface szerint, hogy a magyar export szerkezete - a nyilvánvaló német kitettség mellett is - megfelelően szerteágazó (diverzifikált).

A Coface a felminősítéshez fűzött indoklásban szereplő előrejelzéséből kiderül, hogy a jövőben a lakossági fogyasztás lehet a magyar gazdasági fejlődés motorja. A belső fogyasztás élénkülését segíti – a devizahitelek forintosítása mellett - a személyi jövedelemadó 16 százalékról 15 százalékra történő csökkentése, illetve az átlagbérek várhatóan a fogyasztói áraknál nagyobb mértékű növekedése.  A Coface-nál úgy látják, hogy a jegybanki programok (NHP, GINOP stb.) keretében elérhető kedvező hitelforrások segítik a kis- és középvállalkozások beruházásainak finanszírozását, de rámutatnak arra, hogy a kereskedelmi bankok általános hitelezési hajlandósága továbbra is aggasztóan alacsony szinten van,. Az elemzés kiemeli azt, hogy az európai fellendülés serkenti a magyar kivitelt, és a magyar ipar fokozottan részt tud venni az európai termelési láncban.  A magyar jármű- és autóipartól stabil teljesítményt vár a Coface, igaz, ehhez szükség van arra, hogy a Volkswagen-botrány ne okozzon problémát a termelésben.

Az elemzők megjegyzik, hogy bár az államadósság folyamatosan csökken, a mutató 2015 végén GDP-arányosan 77 százalék volt, ez továbbra is magasnak mondható. Az államháztartás stabilan alacsony hiánya, valamint a folyó fizetési mérleg többlete azonban mozgásteret biztosít a gazdaságnak, igaz, ez nagymértékben függhet az importált energiahordozók (egyelőre tartósan alacsony) árától. A Magyarországon megvalósuló külföldi befektetések értéke várhatóan nem mérséklődik a jövőben (sőt a felminősítéseknek köszönhetően várhatóan növekedni fog). Ezek elsősorban az autóiparban, az elektronikai ágazatban és a gyógyszerszektorban valósulhatnak meg, többek között azért, mert utóbbi ágazatokat nem sújtják külön terhek, mint például a médiapiacot, a bank-, energia- vagy távközlési szektort.

Töltse le ezt a sajtóközleményt : Felminősítette Magyarországot a Coface (394,88 kB)

Kapcsolat


Valentin PÓKA

Director Marketing & Sales
Tűzoltó utca 57.
1094 Budapest
HUNGARY
Tel: +36 1 2992076
mail: valentin.poka@coface.com

Tetejére