hun-HU
2014. 10. 27.
Coface publikációk

A kockázatkezelés létkérdés

Számos történet bizonyítja, hogy még a széles körben ismert, jelentős méretű nemzetközi vállalatok partnerei, beszállítói sem érezhetik biztonságban magukat. A FAGOR csődeljárása is kiválóan illusztrálja, hogy miért kell minden esetben megfelelő körültekintéssel kezelni a kintlévőségeket.  

 

A FAGOR sztori

A baszk alapítású FAGOR Európa ötödik legnagyobb háztartásigép-gyártója volt, különféle konyhai tárgyakat gyártott a mosógéptől a vízforralóig. A vállalat fénykorát a kétezres évek közepén élte, ekkoriban a háztartási gépek piacának 6 százalékát uralta. A legsikeresebbek Spanyolországban és Franciaországban voltak, ahol a szektor 17, illetve 14 százalékát birtokolták. A kétezres évek második felében azonban fő piacaikon csökkent az általuk kínált termékek iránti kereslet, amit ők árcsökkentéssel próbáltak orvosolni, ám így sem sikerült a fogyasztókban az áraiknak megfelelő minőség képzetét kelteniük. Eladásaik egyre csökkentek, a 2012-es évet a cég történetében először negatív eredménnyel zárták, 2013 októberére pedig oda jutottak, hogy csődeljárást kellett kérniük maguk ellen.

 

Iparági tanulságok

A COFACE elemzése szerint a cég bukásában fontos szerepet játszott, hogy túlságosan drága területekre telepítették gyáraikat. A háztartási gépek ipara ma átalakulóban van: számos innovatív technológia bukkant fel az utóbbi időben, ezzel párhuzamosan pedig a cégek igyekeznek minél nagyobb arányban kiszervezni a termelést a kelet-európai és ázsiai régiókba. A FAGOR ezen a téren elmaradt: csupán 2012-ben kezdtek érdemi megtakarítási programot, ám a kínai piacra nem tudtak bejutni, a drága nyugati gyárak pedig a nyakukon maradtak. A baszk hatóságok például nem hagyták a vállalat számára előnytelenül költséges üzemek bezárását és áttelepítését. A FAGOR emellett az innovatív technológiák alkalmazása terén is elmaradt versenytársaitól. A csődbe került céget végül az algériai CEVITAL konszern vette meg olyan módon, hogy a dolgozók kétharmadát megtartották.

Töltse le ezt a közleményt : A kockázatkezelés létkérdés (3,79 MB)
Tetejére