Christiane von Berg, az észak-európai régió közgazdászának 2023-as évet érintő, Hollandiára vonatkozó előrejelzése.
A gazdasági elemzésben számos megközelítés létezik a jövő előrejelzésére, az esetben, ha nem állnak rendelkezésre tényadatok. Az egyik lehetőség, hogy a gazdaság visszatér a hosszú távú átlagához (hűen a mottóhoz: "Mindig is így csináltuk"); egy másik lehetőség, hogy a közelmúlt egyszerűen megismétli önmagát. Ha az utóbbi forgatókönyvet alkalmazzuk a 2020-as évekre, akkor egy újabb, kockázatokkal és kedvezőtlen hírekkel - de meglepő fordulatokkal is - teli év elé nézünk. Ezt szem előtt tartva tehát maradunk annál az új 20-as évekbeli hagyománynál, hogy az előrejelzéseknek kevés értelmét látjuk, mert valószínűtlen, hogy valóra válnak, és ehelyett foglalkozunk néhány eshetőséggel, hogy miként alakulhat a gazdaság 2023-ban.
Gazdasági tél 2022/23: táncoljunk, amíg szól a zene
Ha van olyan gazdaság, amely tavaly pozitív meglepetést okozott, az Hollandia volt. Őszintén szólva, ki gondolta volna, hogy Hollandia ilyen jól fog teljesíteni, miközben az infláció úgy száguldott az egekbe, mint egy felrobbanó kukta? Nos, a kiindulópont egyértelmű volt. Azok, akik rugalmas gázszerződéseket kötöttek a szolgáltatóikkal, természetesen a rövidebbet húzták a múlt tavasszal. Ezért az én bevallottan "német" nézetem ennek megfelelően az volt, hogy Hollandia bajban van és most minden pénzét össze kell gyűjtenie, hogy a lehető legtovább fenntarthassa szokásos fogyasztását. Végül a fogyasztói bizalom zuhant, és rendre egymás után dőltek meg a negatív rekordok.
DE: azután jött a 2022 második negyedévére vonatkozó GDP-jelentés, és bár Nyugat-Európában Hollandiában volt a legmagasabb az infláció, ugyanakkor a gazdasága gyorsabban nőtt, mint bármely más országé a régióban. Mi történt? Nos, ahelyett, hogy mindent feketén láttak volna, mint a német szomszédok, valószínűleg az új mottójukká az vált, hogy: most jobbnak kell lenni, mint valaha. A COVID-intézkedések enyhítése után újra lendületbe jött világkereskedelem mellett a magánfogyasztás és a beruházások voltak az élénk növekedés fő tényezői. Bár kevesebb árut vásároltak, mégis ünnepelték az esküvőket és évfordulókat, partikat tartottak, és természetesen az emberek utaztak. Ahogy egy holland barátom mondta egyszer: 17 millióan vagyunk, de csak egy töredékünk tartózkodik otthon. Ha őszinték vagyunk, ez is egy teljesen normális reakció. Ki tudja, mit hoz a jövő. Egy világjárvány, egy háború és a gázhiány között én is inkább szabadságra mentem volna. Az év előrehaladtával a gazdasági aktivitás némileg csökkent, de ez a tavaszi erős számoknak is köszönhető. Ezt a (buli)szintet senki sem tudja sokáig tartani.
Vajon ez így is marad? Valószínűleg ez az év kvízkérdése. Teljesen attól függ, hogy mennyi erőforrás van még a gazdaságban. Igen, az infláció nyomja le a magánfogyasztást, és sokan vannak, akik már nem engedhetik meg maguknak a megszokott vásárlásaikat.
De: nem ismerjük ezen embereknek a számát vagy potenciális vásárlóerejét a még jó fogyasztó, és az elmúlt évek megtakarításai miatt még sok lemaradással rendelkező fogyasztói csoporthoz viszonyítva. Mivel társadalmilag nem mutat jól, ha szűkös időkben nagy karácsonyi ajándékokról beszélünk, ezek az embercsoportok (és igen, magamat is közéjük sorolom) nem nyilatkoznak nyilvánosan. A fogyasztási hajlandóság rendkívül áttekinthetetlen - különösen, ha olyan szolgáltatásokról van szó, amelyeket az emberek az elmúlt években nélkülöztek. Ha megnézem az ausztriai síközpontok foglalási adatait, úgy tűnik, hogy Hollandiából mindenesetre sok foglalás érkezik. Én szokásosan készülni fogok a sárga rendszámtáblák hullámára a német autópályákon. A vállalatok is előre hozhatják beruházási döntéseiket, hogy a még mindig vállalható kamatlábak mellett fejezhessék be a finanszírozásukat. Végül is az EKB továbbra is a kamatemelés fázisában van. Mégis, jogos feltételezés lenne az is, hogy a meglepően dinamikus gazdasági számok nem folytatódhatnak a végtelenségig, hanem a téli hónapokban és tavasszal is lesz egy (igaz kevésbé drasztikus) lehűlés a gazdaságban. Mindez attól függ, hogy az energiaárak mennyire mozdulnak el. Ehelyett Nyugat-Európa és így Hollandia számára is valószínűbb lehet a durva ébredés jövő ősszel, amikor a gáztározókat Oroszország közreműködése nélkül is fel kell tölteni, és akkor újra kezdődik a verseny az erőforrásokért, de ezúttal már kisebb kínálat mellett.
A szokásos őrület: infláció, szakemberhiány, ellátási lánc problémái
Bámulatos, hogy az emberek hogyan szoktak hozzá a kockázatokhoz, amelyek közül bármelyik megfosztotta volna őket a nyugodt alvástól a korábbi időkben. De a 2020-as években pontosan ez a dolgok állása. Az emberek megtanulnak együtt élni a magas inflációval. Az energiaárak okozta ingadozásoktól eltekintve a fogyasztói áraknak a következő évben várhatóan tovább fognak emelkedni, de sokkal lassabb ütemben, mivel a kormány az energiaár-fékhez hasonló intézkedésekkel tompít bizonyos áremelkedéseket. Ez így matematikailag az inflációs ráta csökkenését fogja eredményezni, hiszen az mindig az előző évi áremelkedéshez viszonyít. A következő ősszel és télen azonban valószínűleg bonyolultabb lesz a helyzet. Ha azt gondolták, hogy Németország idén már polip módjára felvásárolta az összes rendelkezésre álló kapacitást, akkor jobb lesz, ha jövő ősszel becsatolják a biztonsági öveiket. Ez viszont támogatni fogja az inflációt. A két mérleg kiegyenlítődéséhez időre lesz szükség.
Az egészet a „baby boomer-ek” munkaerőpiacról való visszavonulása táplálja. Velük együtt rengeteg tapasztalt, szorgalmas és egyben takarékos ember vonul nyugdíjba, míg a megmaradó, jóval kisebb létszámú munkaerő most nagyobb piaci erővel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a magasabb bérekre és/vagy rövidebb munkaidőre és egyéb extrákra vonatkozó követelések sokkal nagyobb valószínűséggel valósulnak meg (ki hibáztatná a fiatalabb generációkat, akik annyi válságon és bizonytalanságon nőttek fel). Így a megemelkedett árszínvonal még jó ideig velünk marad. Ha ráadásul a meglévő ellátási lánc problémák is folytatódnak, akkor lesz igazán nehéz dolgunk. Ez azonban legalább egy kissé enyhülni látszik. Az európai gazdaság fokozatos lassulása miatt a globális kereslet csökken, ugyanakkor Kína valamelyest enyhít a Zero-COVID politikáján.
Az állam és a központi bankok: az infláció kezelésének két módja
Az állam az elmúlt években folyamatosan akcióban volt. A mottó: "minden válság után egy másik válság előtt vagyunk". Bár Mr. Rutte tényleg nem siette el a dolgot. Miközben Európa szerte a kormányok egyik intézkedést a másik után fogadták el, Hollandiában először csak vállrándítást láthattunk, pedig az infláció jobban száguldott, mint máshol. A holland gazdaság rugalmasságának tehát van árnyoldala is. Szeptemberben aztán jött egy elsöprő csapás, az olyan klasszikus ’best-of’ európai energetikai intézkedésekkel, mint az energiaár-fék vagy az adócsökkentés, illetve a minimálbér emelése. Az állami támogatások tehát továbbra is a 20-as évek gazdaságának fontos pillére marad. Az adósság jelenlegi szintjén ez még mindig fenntartható stratégia. Nehéz lesz azonban, amennyiben a következő évek továbbra is a válság évei lesznek. Hiszen egész Európa az észak-európaiak költségvetési fegyelmére támaszkodik, és őszintén szólva, ha 2023-ban ismét felrúgják a 3%-os államháztartási hiány maastrichti kritériumát, az ugyan érthető, de nem igazán illik a takarékos négyek hírnevéhez. És akkor ott van Groningen. Akar valaki fogadni arra, hogy mikor fog ez tényleg megállni? Addig nem hiszem el, amíg a gázcsapot el nem zárják.
Az EKB-nek is mindkét keze foglalt. Míg az elmúlt 15 évben növekedési pályán volt, először le kellett vennie a lábát a monetáris gázról, majd rá kellett lépnie a fékre, végül pedig gyakorlatilag rükvercbe kellett váltania - mindezt a gyorsítósávban. Soha ennyi és ekkora kamatváltoztatásra nem volt még példa a története során. Itt azonban tévedés lenne azt hinni, hogy a jegybank a kamatemeléssel szándékosan akarja lassítani az eurózóna jelenlegi gazdaságát, hogy ezzel csökkentse az inflációt. Ez is egy hatás, teljesen egyértelműen - de az Európai Központi Bank tisztában van azzal, hogy a rendkívül erős infláció mögött nem egy erősteljes gazdasági teljesítmény, hanem a külső körülmények állnak. Nem, az EKB arra összpontosít, hogy ne veszítse el a hitelességét a pénzügyi piacokon annak érdekében, hogy a hosszú távú inflációs várakozásokat a 2%-os céltartományban tartsa. Ez, valamint az euró amerikai dollárral szembeni leértékelődése, amely tény, hogy inflációs import, hajtja a frankfurti monetáris védőket. A játéknak 2023-ban gyengített formában kell folytatódnia, a tényleges gazdasági fejleményektől, az inflációtól és a pénzügyi piacokon a túlságosan eladósodott euróövezeti országok kamatlábainak kilengéseitől függően. Senki sem mondta, hogy a munka könnyű lesz.
Vállalati fizetésképtelenségek: sok hűhó... kevésért
A fizetésképtelenségi paradoxon története 2022-ben folytatódott, legalábbis kezdetben. Ez egy olyan gazdasági helyzetet ír le, amelynek tulajdonképpen magasabb vállalati fizetésképtelenségekhez kellene vezetnie, de valójában kevés csődöt eredményez. A háború kezdetétől, amikor az árak az egekbe szöktek (azaz 2022 márciusától), olyan hírek kezdtek keringeni, hogy jön a fizetésképtelenségi hullám, de most már tényleg. Komolyra fordítva a szót, legalábbis az idei évre vonatkozóan, inkább Hollandia tekintetében lehet számítani egy lassú normalizálódásra. Júliusig bezárólag a vállalati fizetésképtelenségek száma (az öncsődök nélkül) még mindig a 2021-es rendkívül alacsony szinten állt. Augusztustól kezdve némi növekedés volt tapasztalható. Novemberig bezárólag a fizetésképtelenségek száma az előző évhez képest 17%-os növekedést ért el. Ez lendületnek hangzik, de nem hullámnak. Valójában ez még csak nem is normalizálódás, mert a 2020-as és a 2019-es év azonos időszakához képest, amelyek történelmi kontextusban szintén nagyon alacsony számokat mutattak, a fizetésképtelenségek száma még mindig 36%-kal, illetve 44%-kal volt alacsonyabb. Nos, az egyik dolog a fizetésképtelenségek száma, a másik pedig az ebből eredő károk. Németországban például a vállalati fizetésképtelenségek száma 2020-ban és 2021-ben is nagyon alacsony volt. Az ezekből származó károk azonban olyan nagyok voltak, mint utoljára 2009-ben. Hollandiában viszont a kár is a határokon belül tudott maradni. Itt is kezd normalizálódni a helyzet. Például a fizetésképtelenségek által érintett munkahelyek száma 2022 első három negyedévében 44%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A 2020-as és 2019-es évhez képest azonban 56%-kal, illetve 65%-kal alacsonyabb. A paradoxon tehát továbbra is fennáll.
Összefoglalva elmondható, hogy a jelen idők ugyanolyan bizonytalanok, mint a korábbiak. Ki tudja, hogy az ukrajnai háború kiéleződik-e, vagy az erőforrások hiánya miatt inkább új tárgyalásokra kerül sor? A COVID is a küszöbön állhat egy új agresszív változattal, vagy Kína megpróbálhatja megszállni Tajvant. Az azonban egyértelmű, hogy a holland gazdaságot soha nem szabad idő előtt leírni, mert ellenállóbb, mint sokan gondolják. Vagy hogy a "költő" Lenny Kravitz szavaival fogalmazzak: It Ain't Over 'Til it's over!
