Agri_2021.pngAgri_2021.png

Mezőgazdasági és élelmiszeripari elemzés: válságálló ágazat, de van miben fejlődni

Legfrissebb szektoriális elemzésünkben a mezőgazdaság és élelmiszeripar aktuális helyzetét vizsgáljuk meg, különös tekintettel az iparág hazai kilátásaira.

Nemzetközi kitekintés

 

A mezőgazdaság és az élelmiszeripar alapvető szükséglet jellegéből adódóan ellenállónak tűnik a COVID-19 okozta gazdasági és egészségügyi válsággal szemben. Ezzel együtt ez az ágazat is kihívásokkal néz szembe, például az éttermek és szórakozóhelyek keresletének összeomlása miatt, ami magával hozta a kereslet jelentős csökkenését ezen a területen is. Ehhez hozzáadódnak a húsfeldolgozó szektorban tapasztalható fennakadások, mivel a feldolgozóknak időlegesen többször le kellett állítani a termelést a dolgozók megfertőződése miatt. Európában és Észak- Amerikában pedig az aratásra is hatással volt a külföldi idénymunkások hiánya a határok lezárásának következtében. A Coface előrejelzései szerint a szektorra jellemző biológiai kockázatok – amelyeket az utóbbi időben csak fokozott az afrikai sertéspestis (ASP) kitörése, az őszi sereghernyó terjedése és az afrikai sáskainvázió – komoly nyomás alá fogják helyezni a mezőgazdasági termelést 2021-ben. Az ASP, ami tovább pusztít Ázsiában – különösen Kínában - és Európában, hatással van a sertéshús globális piacára is, mivel Kína egyszerre a legnagyobb termelő és fogyasztó is.

Fókuszban Magyarország

A magyarországi helyzettel kapcsolatban mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a koronavírus válságban gyengült a mezőgazdasági és élelmiszeripari szektor válságállósága, hiszen hazánk az utóbbi évtizedben a globális ellátási láncok szereplőjévé vált, minek következtében a nemzetközi piacok által elszenvedett káros hatások már közvetlenül érintik. Ezen túlmenően a koronavírust nem számítva is napi szinten jelen vannak az ágazat mindennapjait érintő kihívások, a kártevők, a tenyészállat állományt sújtó betegségek, az időjárás, egyszóval a termelést érintő negatív tényezők, s akkor még nem is beszéltünk a termelési hatékonyság és a piac építésének nehézségeiről, amelyben van hová fejlődni, sőt talán ez lehet a jövő sikerének záloga.