A gyors fellépés és a megfelelő eljárások ismerete kulcsfontosságú a sikeres követelésbehajtáshoz. A Coface szakértői évente 80 000 ügyet kezelnek világszerte. Nemzetközi tapasztalatuk és helyi szakértelmük segít abban, hogy követelései minél gyorsabban és eredményesebben rendeződjenek.
1. Gyors és hatékony követelésbehajtás
A Coface a kereskedelmi hitelbiztosítás egyik vezető globális szereplőjeként jelentős tapasztalattal rendelkezik a követeléskezelés területén is. Célunk, hogy segítsünk növelni a sikeres behajtás esélyét, miközben Ön időt takaríthat meg, és vállalkozása működésére, illetve növekedésére összpontosíthat.
A megbízás visszaigazolását követő 24 órán belül felvesszük a kapcsolatot az adóssal. Ezt szükség szerint személyes egyeztetések, tárgyalások, végső esetben pedig jogi eljárás követheti.
2. Nemzetközi követelésbehajtás helyi szakértelemmel
A Coface 200 helyi szakértőből és több mint 250 nemzetközi jogi partnerből álló hálózatával 200 országban segít ügyfeleinek kifizetetlen követeléseik behajtásában. Helyi szakértőink ismerik az adott ország nyelvét, jogszabályait, piacát és fizetési szokásait.
Önnek ugyanakkor – az adós országától függetlenül – egyetlen helyi kapcsolattartóval kell egyeztetnie, aki végigkíséri követelésbehajtási ügyét. Így a nemzetközi háttér előnyeit egyszerű, átlátható ügyintézéssel veheti igénybe.
3. Közös érdekünk a sikeres behajtás
Díjazásunk a követelésbehajtás eredményességéhez igazodik. Közös a célunk, hogy kintlévőségeit minél gyorsabban és hatékonyabban behajtsuk.
4. Segítünk megőrizni cége jó hírnevét és üzleti kapcsolatait
A követelésbehajtásnak nem feltétlenül kell az üzleti kapcsolat megszakadásával járnia. Tapasztalt szakértőink elsődlegesen békés megoldásra és méltányos megállapodásra törekednek.
A Coface-ra bízott követelésbehajtási ügyek 90%-a békés úton rendeződik. Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy Ön a tartozás rendezése mellett üzleti kapcsolatát és cége jó hírnevét is megőrizhesse.
Kíváncsi mennyibe kerülne Önnek lejárt számlái behajtása?
Számolja ki online!
Szeretné behajtani lejárt kintlévőségeit? Tudja meg, mennyibe kerülne a követeléskezelés a Coface-nál – díjmentes ajánlat mindössze 3 kattintással!
Bízza szakértőkre kintlévőségei kezelését
A hatékony követeléskezelés segíthet javítani vállalkozása pénzforgalmát, miközben Önnek több ideje marad alaptevékenységére. Ismerje meg a Coface követeléskezelési szolgáltatását, és tegye meg a következő lépést kintlévőségei rendezése érdekében.



