Követelés faktorálása: hogyan működik?

A szolgáltatás ellenértékeként kiállított számla a mindennapi üzleti működés természetes része. Ugyanilyen elterjedt gyakorlat napjainkban az is, hogy ezt a követelést egy harmadik félre ruházzák át - faktorálják-, aki a behajtást elvégzi, és ezért jutalékot számít fel. Ez a megoldás számos kézzelfogható előnnyel jár. A követelés faktorálása gyakorlati előnyöket és pénzügyi biztonságot kínál a vállalkozások számára, ezért érdemes közelebbről is megvizsgálni működését és jelentőségét.

A követelés faktorálásnak három szereplője

A követelés engedményezése során mindig három szereplő jelenik meg:

Engedményező: az a vállalkozás, amely a számlát kiállította, és követelését egy harmadik félre ruházza át – jellemzően bankra vagy faktorcégre.

Faktor: az a fél, aki a követelést átveszi, gondoskodik annak behajtásáról, és ezért jutalék ellenében végzi a tevékenységet.

Kötelezett (adós): az engedményező ügyfele, aki a tartozását a faktorrészére köteles megfizetni a megállapodás szerinti határidőben.

A követelés faktorálásának mechanizmusa

A követelés fakotrálása a pénzügyi menedzsment egyik eszköze, amelyet a magyar Polgári Törvénykönyv 6:405. §.  paragrafusa szabályoz. Lényege, hogy egy természetes vagy jogi személy (az engedményező hitelező) egy követelést egy másik személyre a faktorra) ruház át, általában a követelés összegének meghatározott százalékában megállapított pénzösszeg fizetése mellett.

A faktor az összeg megfizetését követően átveszi a követelés kezelését és behajtását az adóssal szemben, amely szükség esetén akár jogi eljárásig is terjedhet.

Az adós a faktorálást főszabály szerint nem kifogásolhatja – kivéve, ha a követelés kifejezetten nem átruházható –, ugyanakkor a faktorálás tényét vele közölni kell, vagy azt tudomásul kell vennie.

A követelés faktorálása következtében a faktor az adóssal szemben új hitelezővé válik, aki felé az adós köteles teljesíteni kötelezettségeit. Fontos kiemelni, hogy a faktorálás kiterjed a követeléshez kapcsolódó biztosítékokra is, így például a zálogjogokra és kezességekre. Az engedményező hitelező egyetlen felelőssége a követelés jogszerűségéhez kapcsolódik, vagyis annak fennállásához és esedékességéhez – kivéve, ha a faktor tisztában van a követelés bizonytalan jellegével, és azt ennek ellenére elfogadja.

Meg kell jegyezni, hogy bár ez az eljárás túlnyomórészt vállalkozások közötti (B2B) kapcsolatokban jellemző, elvileg bármely követelés faktorálható, amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik. Ide tartozhatnak magánjellegű követelések is, például bérleti díjak, életbiztosításból eredő követelések, sőt akár munkabér engedményezése is, amikor a bank közvetlenül a jövedelemből vonja le a hiteltörlesztést.

A továbbiakban a vállalkozások által kiállított számlák faktorálására koncentrálunk.

Fontos: a követelés érvényesítése – különösen akkor, ha azt szükség esetén bíróság előtt is meg kell védeni – feltételezi, hogy a követelés:

• Bizonyos, azaz fennállása az adós részéről nem vitatható;
• Meghatározott, vagyis pontosan számszerűsíthető és egyértelműen meghatározható;
• Esedékes, azaz azonnal követelhető vagy meghatározott fizetési határidőhöz kötött, amelynek lejártát követően az engedményes jogosult a behajtásra.

 E három feltétel teljesülése szükséges ahhoz, hogy az engedményes jogosult legyen fizetési felszólítást küldeni, egyezségi úton történő követeléskezelést kezdeményezni, illetve szükség esetén jogi eljárást indítani.

Miért érdemes követelést engedményezni?

A követelések faktorálása számos előnnyel jár. Az első és legfontosabb, hogy gyorsabb pénzhez jutást tesz lehetővé. Emellett hozzájárul a likviditás jobb kontrolljához, miközben csökkenti a kintlévőségek kezelésével kapcsolatos bizonytalanságot, és nagyobb átláthatóságot biztosít a behajtási idők tekintetében.

A belső erőforrásokra gyakorolt hatása szintén kedvező: a követeléskezelési feladatok kiszervezésével a vállalat munkatársai tehermentesülnek, így több idő és kapacitás szabadul fel más, értékteremtő tevékenységekre.

A követelések faktorálása költséggel jár, ugyanakkor hatékony eszköz lehet a vállalat pénzügyi biztonságának megerősítésére. Amennyiben a vállalkozás ezt a költséget beépíti az árrésébe, képes védekezni a nemfizetés kockázata ellen anélkül, hogy az a nyereségességét csökkentené.

A követelés faktorálása eseti alapon is alkalmazható. Már a folyamat elején célszerű a vevőkövetelések biztosítására törekedni, például egy szakértő szervezet által készített hitelképességi vizsgálat igénybevételével. Az ilyen riportok részletes képet adnak az ügyfél pénzügyi helyzetéről, feltárják az esetleges fizetési problémákat, és megbízhatósági értékelést (ún. vállalati scoringot) is tartalmaznak.

Hogyan kell formalizálni a követelés faktorálását?

A követelés faktorálása jogi aktus, amelynek érvényességéhez írásba foglalás szükséges. A dokumentumnak tartalmaznia kell:

• az adós azonosító adatait,
• a tartozás összegét,
• a fizetési határidőt.

Az adóst értesíteni kell a faktorálásról, például tértivevényes levélben vagy hivatalos kézbesítés útján. A lényeg, hogy az értesítés megtörténte szükség esetén hitelt érdemlően igazolható legyen.

Fontos, hogy a faktor köteles a faktorálás tényét és az adós személyét a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyezni. Nyilvántartásba vétel hiányában a követelés az engedményezés ellenére nem száll át a faktorra, és a faktort a követelésen olyan jogok illetik meg, mint azt a zálogjogosultat, akinek a követelésen alapított zálogjogát nem jegyezték be a hitelbiztosítéki nyilvántartásba.

Az 5 éves elévülési idő

Bár ez az időtartam elsőre elegendőnek tűnhet a hitelező számára a szükséges lépések megtételéhez, fontos megjegyezni, hogy a vállalkozással szembeni követelések főszabály szerint 5 év alatt évülnek el

Az elévülési idő leteltét követően a ki nem fizetett számla bírósági úton már nem érvényesíthető.

A követelés faktorálásának és a jogutódlásnak (szubrogációnak) az elhatárolása

Mindkét fogalom egy követelés harmadik félre történő átruházását írja le, azonban lényeges különbségek vannak közöttük:

• Az átruházás jogalapja: a faktorálás faktorálási szerződésen alapul, míg a jogutódlás a teljesítéshez kapcsolódó jogutódlás, amely bírósági döntésen vagy jogszabályi rendelkezésen is alapulhat.
• A hitelező hozzájárulása: a faktorálás esetén szükséges, míg jogutódlás esetén nem feltétlenül – különösen akkor nem, ha a jogutódlás cégjogi változás vagy jogszabályi rendelkezés alapján történik..
• A jogviszony felmondása: A faktorálásra vonatkozó szerződést bármely fél felmondhatja, ezzel a követelés visszakerül az eredeti jogosulthoz viszont a jogutódlás nem „mondható fel”, a követelés végérvényesen a jogutódhoz kerül.
• Üzletszerű cél:: a faktorálás esetén jelen lehet, mivel a faktor nyereség elérésére törekszik, míg a jogutódlás esetében ilyen cél nincs, a hitelező pusztán a követelés megtérülését kívánja elérni.

A követelések faktorálása hatékony eszköz lehet a likviditási problémák enyhítésére vagy egy számla kifizetésének biztosítására. Ugyanakkor érdemes a költségeit összevetni a követeléskezelés kiszervezésének költségeivel is, amely időmegtakarítást eredményez azáltal, hogy ezt az érzékeny feladatot specializált szakértői csapatra bízza.