A geopolitikai feszültségek erősödnek: milyen következményekkel jár mindez a globalizációra és a gazdasági stabilitásra nézve? A Coface február 17-ei Országkockázati Konferenciáján négy elismert szakértő osztotta meg átfogó elemzését azokról a geostratégiai versengésekről, amelyek napjaink globális kereskedelmi környezetét alakítják.
„A jövő egy ajtó, a múlt pedig a kulcs” – írta Victor Hugo. A közelmúlt eseményei valóban segíthetnek értelmezni a jelen folyamatait, és ami még fontosabb: iránymutatást adhatnak a jövő lehetséges alakulásához. Számos, 2025-ben történt fejlemény is ebbe a körbe tartozik. „A ‘drill, baby, drill’ kampányszlogent követően, tavaly februárban Donald Trump és alelnöke által Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek okozott – az Ovális Irodából élőben közvetített – nyilvános megaláztatás számomra egyértelműen jelezte azt a rendkívül nyers, mind formájában, mind tartalmában új módszert, amely mentén a Trump-adminisztráció politikáját folytatni kívánta” – fogalmaz Thomas Gomart, a Francia Külkapcsolati Intézet (IFRI) igazgatója. „Ebben a megnyilvánulásban ráadásul egyfajta ideológiai közeledést is érzékeltem a Fehér Ház és a Kreml között az ukrajnai konfliktus megítélésében”– teszi hozzá.
Néhány héttel később a „Felszabadítás Napja” – amely során az amerikai elnök bejelentette az első, jelentős kereskedelmi vámemelési hullámot – ugyancsak ezt az újfajta hatalomgyakorlási logikát tükrözte. A megközelítés lényege, hogy Donald Trump rendszerint a vártnál jóval tovább megy az első bejelentésekkel, majd részben visszakozik. „Ebből ered a TACO rövidítés is, a ‘Trump Always Chickens Out’, vagyis ‘Trump mindig meghátrál’ kifejezés” – emeli ki Andrew Bishop, a Signum vezető partnere és globális politikai kutatási igazgatója.
Európa megmentése a Kínával való szorosabb együttműködésben rejlik?
Agatha Kratz, a Rhodium Group partnere számára a 2025. április 4. és 2025. október 9. dátumai különösen meghatározóak. „Ez a két időpont arra a két intézkedéscsomagra utal, amelyet Kína a kritikus ásványi anyagok exportjának szigorúbb ellenőrzésére fogadott el. Azáltal, hogy Peking megszilárdítja ellenőrzését ezek felett a ma már nélkülözhetetlen erőforrások felett – legyen szó az elektromos átálláshoz szükséges fémekről vagy az adatközpontok működéséhez elengedhetetlen anyagokról –, a kínai vezetés nem csupán saját stratégiai autonómiáját erősíti, hanem diplomáciai mozgásterét is bővíti. Más országok nyomásgyakorlási képessége ezzel párhuzamosan óhatatlanul szűkül” – emeli ki Agatha Kratz.
A kritikus fémek ciklusa
Grönland amerikai annektálására irányuló törekvések, a „Donroe‑doktrína”1 alkalmazása, a Tajvanra nehezedő egyre erősebb kínai katonai nyomás, valamint Peking nukleáris ambícióinak újbóli megerősítése mind azt jelzik, hogy a világ két legnagyobb gazdasági hatalma az elmúlt hónapok figyelmeztető jeleit 2026 elejére már konkrét geopolitikai lépésekre váltotta.
Ezek a fejlemények érdemben rajzolják át a globális erőteret.Tania Sollogoub, a Crédit Agricole Csoport ország‑ és geopolitikai kutatásért felelős vezetője a „nyersanyagok geopolitikájának” új korszakáról beszél. „A történelem során soha nem létezett olyan hegemón ciklus, amely ne kapcsolódott volna szorosan egy‑két stratégiai jelentőségű nyersanyaghoz. Ma a kritikus fémek ciklusában élünk, amelyek kiemelt fontossággal bírnak az államok működésének szempontjából” – hangsúlyozza.
A szakértő szerint a jelenlegi helyzetet mindenekelőtt a tartós „hiánytól való félelem” határozza meg. Ez megjelenik a felhalmozásban, a termékspecifikus partnerségek kiépítésében és az ellátási láncok folyamatos újraszervezésében. „Miközben a tengeri útvonalak egyre nagyobb kockázatnak vannak kitéve, jól látható a kereskedelmi áramlások és útvonalak átrendeződése. Ezt a szárazföldi infrastruktúra‑beruházások sokasága, valamint a ‘folyosó’ fogalmának ismételt felértékelődése is egyértelműen jelzi” – teszi hozzá Sollogoub.
A "realizmus" korszaka
Ebben a gyorsan változó geopolitikai környezetben természetesen új gazdasági lehetőségek is megjelenhetnek – erre jó példa a Szaúd-Arábia és Brazília, illetve az Egyesült Arab Emírségek és India közötti kereskedelmi kapcsolatok dinamikus erősödése.
Mindemellett a fokozódó geopolitikai rivalizálás elsődleges következménye továbbra is a bizonytalanság – mind a kormányok, mind pedig a gazdasági szereplők számára.
„A vállalatok mára felismerték, hogy a kockázat, különösen a geopolitikai kockázat, az ’új normává’ vált” – hangsúlyozza Tania Sollogoub. Véleménye szerint a piac egyik legnagyobb kihívása jelenleg annak feltérképezése, hogy az érzékeny geopolitikai események milyen csatornákon keresztül gyűrűznek be a gazdaságba.
„Ami igazán szembetűnő, az a vállalatok törekvése arra, hogy leválasszák magukat a geopolitikai kockázatokról, és mindent megtegyenek üzletmenetük fenntartásáért – egy bizonyos pontig” – jegyzi meg Thomas Gomart. De meddig?
Ennek meghatározásához sok vállalat eltávolodott a kockázatok bináris megközelítésétől – vállalom vagy nem vállalom – és egy jóval árnyaltabb, „realistább” szemlélet felé mozdult el. Ez különböző forgatókönyvek kidolgozásán és ezekhez rendelt cselekvési terveken alapul.
„Belépünk a reálgeopolitika korszakába” – foglalja össze Tania Sollogoub, aki szerint ezzel egy időben az is komoly veszélyt jelent, hogy a vállalatok akár saját kormányaik hivatalos álláspontjától is eltávolodhatnak.
Az „öreg kontinens” pedig nem egy erős pozícióból érkezik ebbe az új korszakba. Az Ukrajnában kirobbant háborúval Európa elveszítette egyik legfontosabb komparatív előnyét, a stabilitást. Erősíti a sérülékenységet a tagállamok közötti politikai megosztottság és a transzatlanti szövetség utóbbi időben tapasztalható eróziója is.
Thomas Gomart ugyanakkor rámutat: egy gazdaságilag nyitott világ működéséhez elengedhetetlen, hogy a nagyhatalmak legalább egy minimális szabályrendszert kölcsönösen tiszteletben tartsanak. Ebből fakadóan szerinte „Európának továbbra is van bizonyos politikai mozgástere”.
Mindazonáltal az Egyesült Államok és Kína között lavírozó Európának jelentős erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy hallassa hangját és hatékonyan érvényesítse érdekeit.
Bipoláris hatalomgyakorlás az Egyesült Államokban
Az Egyesült Államok szövetségi szintű döntéshozatalának elemzése és előrejelzése napjainkban kifejezetten összetett feladat, részben azért, mert a döntések mögött nem mindig ugyanaz a logika húzódik meg – attól függően, hogy ki hozza azokat. „Az Egyesült Államokban két egymással párhuzamosan létező vízió körvonalazódik: az egyik Donald J. Trumpé, a másik pedig az adminisztrációjáé” – magyarázza Andrew Bishop, a Signum vezető partnere és globális politikai kutatási igazgatója.
Ezt a megközelítést osztja Agatha Kratz, a Rhodium Group partnere is.
„Az adminisztráció valódi, hosszú távú Kína-stratégiával dolgozik – amelynek célja az amerikai kontinens külső befolyásoktól való leválasztása, a kritikus ellátási láncok újjáépítése a régión belül, valamint a stratégiai nyersanyagok biztosítása, amelyek helyben kerülnek kitermelésre. Ezzel szemben Trump megközelítése sokkal inkább tranzakcionális jellegű, és nem ilyen koherens, átfogó stratégiára épül” – fejti ki.
Andrew Bishop szerint az amerikai elnök legfőbb motivációja, hogy „maradandó örökséget hagyjon a történelemkönyvekben”, ami magyarázatot adhat a döntések időnként tapasztalható következetlenségére is. Ezt jól szemlélteti például az orosz–ukrán konfliktus kapcsán vállalt békéltető szerep szándéka, amely éles kontrasztban áll a Venezuelában folytatott, egyértelműen beavatkozó politikával.
Ezzel szemben a Trump-adminisztráció viselkedése – olyan meghatározó szereplőkkel, mint J.D. Vance alelnök és Marco Rubio külügyminiszter – lényegesen kiszámíthatóbb képet mutat.
„Az adminisztráció stratégiája az Egyesült Államok globális jelenlétének jelentős visszavonására, valamint egy Kína-ellenes szövetségi blokk kialakítására épül, amelybe Európa is beletartozik” – összegez Andrew Bishop.
Kína és Európa közeledése: többet veszíthet Európa, mint amennyit nyerhet?
Párizs, Berlin, Madrid, London – az elmúlt hónapokban egyre több európai állam- és kormányfő tesz, illetve tervez hivatalos látogatást Kínába. A transzatlanti szövetségre nehezedő nyomás – a Trump-adminisztráció jelentős vámemelései és Európával szembeni ismétlődő bírálatai – mellett első pillantásra vonzónak tűnhet a pekingi vezetéssel való közeledés lehetősége.
Ez különösen azért látszik logikus lépésnek, mert a két hatalom számos kulcsfontosságú kihíváson és prioritáson osztozik, ilyen például a „demográfiai öregedés vagy az alacsony széndioxid-kibocsátású gazdasági modellre való átállás” – mutat rá Thomas Gomart, az IFRI igazgatója. Ugyanakkor több szakértő is felhívja a figyelmet arra, hogy korántsem egyértelmű, hogy egy ilyen irányú közeledés költséghaszon mérlege valóban Európa javára billenne. „Kína jelenleg viszonylag kevés valós előnyt kínál Európa számára” – hangsúlyozza Agatha Kratz, a Rhodium Group partnere, aki szerint a kapcsolódó kockázatok messze meghaladják a potenciális lehetőségeket.
A szakértő kiemeli többek között a kínai gazdaság gyenge növekedési ütemét, amely jelentősen elmarad a hivatalos statisztikákban szereplő adatoktól; valamint a romló kereskedelmi kilátásokat, amit jól szemléltet a német autóipari export 2025-ös, 44%-os visszaesése a kínai piacra irányuló szállításokban. Emellett a helyi vállalatok árréseinek további szűkülése – részben a tartós túlkapacitások következtében – és a multinacionális cégek egyre korlátozottabb mozgástere is aggodalomra ad okot. Andrew Bishop ennél is tovább megy: „Kína nem csupán gazdasági fenyegetést jelent Európára nézve. Jelenleg az az ország, amely lehetővé teszi Oroszország számára, hogy folytassa az ukrajnai háborút. És mi történik akkor, ha Peking célja az, hogy Moszkva győztesen kerüljön ki a konfliktusból? Ebben az esetben Kína már fizikai fenyegetést is jelentene Európa számára.” Ez a helyzet rendkívüli egyensúlyozásra kényszeríti az európai döntéshozókat. „Elengedhetetlen a kapcsolatok stabilizálása Pekinggel, ugyanakkor ügyelni kell arra, hogy ne essünk túlzásba, és ne játsszuk túl a kínai kártyát” – figyelmeztet Agatha Kratz.
Veszélyben van az amerikai demokrácia?
Az amerikai demokráciát érő csapások listája szinte hétről hétre bővül: az ellensúlyok rendszerének leépítése – különösen az igazságszolgáltatás területén; a média folyamatos bírálata és a „fake news” eszközének alkalmazása; környezetvédelemmel, közegészségüggyel, sokszínűséggel és társadalmi befogadással foglalkozó szövetségi hivatalok bezárása; valamint olyan választókerületi átrajzolások, amelyek egyértelműen a Republikánus Párt számára kedveznek.
Mindezt tovább súlyosbítják azok az esetek, amikor bevándorlási hatóságok intézkedései során tiltakozók veszítették életüket gyanús körülmények között. Donald J. Trump 2025 januárjában történt visszatérését követően a demokratikus intézményrendszer alapjai jelentős terhelésnek vannak kitéve.
„Tagadhatatlan irányváltás figyelhető meg ezen a területen” – ismeri el Thomas Gomart. Felmerül a kérdés: vajon mindez rövid vagy középtávon egy autoriterebb politikai berendezkedés felé mutat?
A geopolitikai szakértő ugyanakkor óvatos optimizmusának is hangot ad. Az Egyesült Államok – más országokkal, például Oroszországgal ellentétben – továbbra is a hatalmi ágak szétválasztására épülő rendszerrel rendelkezik, és a civil társadalom mozgósítási képessége sem hagyható figyelmen kívül. A közelgő, kulcsfontosságú választások – különösen a november 3‑i félidős választások – valódi lehetőséget teremthetnek arra, hogy a szövetségi kormány korrigálja a jelenlegi folyamatok egy részét – hangsúlyozza Gomart.
1 Utalás a híres Monroe-doktrínára, Donald Trumpra alkalmazva.
