Acélszektor: termelni mindenáron?

A 2000-es évek mámoros napjai után, amelyeket az árutőzsde robbanása és Kína masszív étvágya jellemzett, miközben a legnagyobb termelővé és fogyasztóvá nőtte ki magát, az acélágazat nehezen tud megbirkózni a „kijózanodással”. A 2008-as válság után nyolc évvel még mindig jelentős túlkapacitással küzd. A kínai gazdaság strukturális lassulása nyilvánvalóan az egyik fő oka az ilyetén alakulásnak, de más tényezők is közrejátszanak ebben, beleértve a világ többi részében tapasztalható tevékenység-szűkülést és tercierizálódást, valamint az acélárak korrelációját más, nem megújuló árukkal, amelyek szintén esést mutatnak.

Ezzel a lanyha keresleti háttérrel Kína acéltermelési kapacitása a 2008. évi 660 millió tonnáról 1,12 milliárd tonnára emelkedett 2015-re. Az ország tehát ráömleszti a világ többi részére a többletacélját, amellyel kétoldalú feszültségek kockázatát kelti, mivel az egyes országok a saját nemzeti iparuk védelméért aggódnak. A gyenge keresletre és a külföldi versenytársakra tekintettel, gyűlnek a pénzügyi problémák a szektor vállalatainál, amelyek a legmagasabb a tőkeáttétellel és a legkisebb nyereséggel rendelkező vállalatok közé tartoznak.

A 2,2%-os esést követően 2015-ben a globális acéltermelés a Coface szerint várhatóan további 2,5%-kal zsugorodik 2016-ban. A kínai termelési kapacitás első visszafogása (2015-ben 40 millió tonnával) és az acélgyártók nehéz helyzete ezt a forgatókönyvet erősíti meg.

A kínai hatás következtében 2016-ban az acél iránti kereslet valószínűleg lanyha marad (0%) a 2015. évi 2,5%-os esést követően. Hosszútávon azonban felcsillan a remény. A Coface várakozása szerint a globális kereslet 1%-kal nő 2017-ben, majd az azt követő években átlagban 2,5%-kal, amely a feltörekvő országokban a városlakó népesség pozitív kilátásainak lesz köszönhető.